2012. december 13.

Esküvő a tenger partján



A rendhagyó esküvő Melkbosstrandon került megrendezésre, egész pontosan 2012.12.12-én 12 órakor, sőt figyeltem, úgy alakult, hogy az „Igen” 12 perckor hangzott el!

Ennyire egyedi és kötöttségektől mentes esküvőről még csak nem is hallottam. Német Dél-Afrika bolond barátaink pár nappal korábban úgy gondolták, hogy most jött el az idő, a nap is süt és kérdezték hogy ráérnénk-e a fenti időpontban. 

"IGEEEN!"




Az ifjú páron kívül nyolcan + az anyakönyvvezető vettünk részt az eseményen. Külön kérésre a Facebookra nem szabad fotókat feltenni, mert otthon a szülők és család még mit sem tud az eseményről.
A ceremónia serc-perc alatt lezajlott, úgy hogy felesleges volt az aggodalmam, hogy elfelejtettem magam napkrémmel bekenni!
Minden spontán alakult, nem volt igazi menyasszonyi ruha, a vőlegény papucsban, a menyasszony mezítláb mondta ki az igent, igazi gyűrűt is csak otthon fognak vásárolni, most a szimbólum kedvéért egy ajándékboltban szereztek be egyet-egyet.
A helyszínnek viszont jobbat nem is lehetett volna választani, amúgy is ez a pár kedvenc szörfös strandja. A nap szikrázóan sütött, 30 fok felett lehetett a hőmérséklet, de szerencsére fújdogált a szél. A fotón nem látszik annyira, de óriási 3 méteres hullámok csapdostak.

Az ünneplés a parton lévő Café Orca étteremben folytatódott. Az anyakönyv is itt lett bejegyezve (azt hiszem ez az egyetlen szabály, amit be kell tartani, hogy nem lehet szabad ég alatt kitölteni). A házasság otthon egyszerűen honosítható.

Az étel fenséges volt, sajnos a fényviszonyok miatt nem sikerült jó fotókat készíteni. A legtöbben tuna steaket ettünk, de volt még mindenféle finom hal (pl. kingklip, sole, yellowtail, dorado) és tenger gyümölcse a választékban.

2012. november 13.

Repülés Cape Agulhasba


Cessna ZS-KGD




Dél-afrikai barátunk hobbija a repülés. A nemrég szert tett Cessnáját velünk avatta fel. Ugyan vett pár privát órát előtte és a gép kistestvérével már évek óta repked, azért úgy tűnt, izzadt a tenyere... és a miénk is egy kicsit...:-)
A kirándulás napját megelőzően kialakult egy kis vita, mi is legyen az úti cél. Mivel ez egy nagyobb (amúgy 6 személyes) és sokkal gyorsabb (300 km/óra sebességre képes) gép, így minden hamar elérhető és nem érdemes csak a környéken körözni. Mondjuk könnyen bevállalható egy kiruccanás akár Namíbiába is!
Végül is Cape Agulhas mellett döntöttünk, ami az afrikai kontinens legdélebbi pontja, ahol az Atlanti- és Indiai-óceán összefolyik. Sokan úgy tudják ez a Jóreménység-fok, pedig ez tévedés, igazából Cape Agulhas még lejjebb van!

Stellenbosh szőlői

Hegyvonulatok, víztározó

Bálnák


A Fokváros külterületén található Fisantekraal repülőtérről szálltunk fel. A repülőtér elnevezés egy kicsit túlzás, egy bozótos közepe meg van ritkítva kifutópályának.
A kocsival 3 órás utat laza háromnegyed óra alatt tettük meg. Először Stellenbosh szőlői felett húztunk el, majd hegyvonulatokat hagytunk magunk mögött. Hermanusnál elértük az óceánt, a magasból kiszúrtunk pár úszkáló bálnát, még kicsinyeket is lehetett látni! A pilótánk teljesen lázba jött és zuhanórepüléssel meg is közelítettük őket, kis híjján sikongatásba törtem ki, hirtelen nem tudtam hol van fent és lent.
Ami még elég izgalmas volt az út során, hogy a pilóta fülhallgatója nem működött rendesen, valószínű a csatlakozásnál voltak gondok mert a miénkkel se hallott sokat. Úgyhogy a központ utasításait, információit nekünk kellett tolmácsolni felé.
Mindent összevetve gyönyörű helyeken jártunk, sikeres volt a landolás is, a kerekeket se felejtettük el leengedni!:-)



2012. november 7.

Bobotie



Az idei szezon blogírását egy dél-afrikai specialitással kezdem, a bobotie-val.
Az étel a maláj kultúrával érkezett az országba a 17. században. A neve egy currys darált húsos, gyümölcsös fogást takar, a tetején tejes-tojásos réteggel.
Igazán nagyon finom a curry fűszerezés a gyümölcsös jegyekkel, az elkészítése pedig gyorsan megvan.


Bobotie - egy főre
Bobotie - négy főre
Íme az eredeti recept és alul a fordítása:


 
Hozzávalók (4 főre):

-          50 dkg darált hús (fele disznó, fele marha)
-          1 ek. olaj
-          1 fej hagyma
-          1 ek. barack lekvár
-          1 ek. chutney
-          1 ek. ecet
-          2 szelet fehér kenyér
-          1 tk. turmeric
-          1 ek. curry por
-          1 tk. só
-          ¼ tk. fekete bors
-          1 ek. mazsola
-          2-3 ek. víz

Tetejére:

-          2 egész tojás
-          2,5 dl tej
-          só, bors
-          2-3 babérlevél

  1. Megpirítom az olajon a hagymát, hozzákeverem a lekvárt, chutneyt, a fűszereket, valamint a húst.
  2. A beáztatott kenyeret kicsavarom és az ecettel és mazsolával a húshoz keverem, majd egy beolajozott tűzálló tálba öntöm és hagyom hűlni.
  3. Felverem a tojásokat a tejjel és fűszerekkel, majd ráöntöm a húsos masszára, a babérleveleket a tetejére helyezem.
  4. 170 fokon kb. 1 órán át sütöm fedés nélkül, míg aranybarna nem lesz a teteje.

2012. március 24.

SUP Downwind Race


Hogy ez meg mi a csoda lehet, gondoljátok? Lássuk sorra!

A SUP egy rövidítés, amely a stand up paddle-ből ered. És hogy mi a stand up paddle? Aki még nem tudná, ez a legújabb vízi sport trend: állva evezést jelent egy erre való, speciális szörf deszkán. Ez most a leggyorsabban terjedő vízi sport a világban, köszönhető annak, hogy mindenki meg tudja tanulni serc perc alatt és ráadásul nagyon élvezetes is! Lehet űzni tavakon, folyókon, de tengeren hullámokat is meg lehet lovagolni vele. Az első világbajnokságot nemrég rendezték meg Peruban, ahol különböző versenyszámokban lehetett indulni: hullámlovaglás, maraton, race...
A sport úgy 5-6 éve kezdte meghódítani Dél-Afrikát, a deszkán álló és evező emberek látványa a vízen először nagyon szokatlan és furcsa volt a szörfözők és kite-ozók között, de mára már mindenki tudja, hogy ez egy külön sportág és egyre többen állnak fel a deszkára és sokan nem is nagyon akarnak leszállni róla.:-)
Otthon a Balatonon tavaly óta a tihanyi SUP Centerben is ki lehet próbálni ezt a sportot, mely remek fitness edzésnek is.
Itt a hullámok meglovagolása egy teljesen más kategória. Sikerélményre szert tenni viszont lényegesen gyorsabban lehet, mint a hullám szörfözéssel, hiszen a deszkák sokkal stabilabbak és az evező is segít a haladásban és egyensúlyozásban.




A Stand Up Paddle Downwind Race szerdánként késő délután zajlik, feltéve ha fúj az errefelé tipikus, erős dél-keleti szél, amiből végül is nincs híján a nyári szezon. A verseny a Tábla-öbölben, a  Milnerton városnegyed világító tornyától indul és hátszélben kell evezni Big Bay-be. A táv kb. 5 km, az öböl közepén nagyjából 15 km távolságra haladnak a résztvevők a parttól. Ugyan a szél erősen tolja őket hátulról a cél felé, a hullámokkal való küzdelem a legfittebbeket is igencsak próba elé állítja. Akinek nincs saját felszerelése, a helyszínen a szponzoroktól kaphat egyet.



A legbátrabbak a 4-5 méteres hullámokban

2012. március 20.

Squash


Félreértés ne essék, ebben a bejegyzésben most nem a fallabdázásról lesz szó, hanem a tökökről (a squash jelentheti a tök félék gyűjtőnevét is).
Nagyon sokféle tökfajta lelhető fel errefelé, jó párral még nem találkoztam otthon, csak itt.
A kedvencem az  itteni sütőtök, a Butternut squash fajta, ami egész évben terem és ezt eszi boldog és boldogtalan.



Sokféleképpen készítik, leggyakrabban mégis köretként eszik. Nincs olyan dél-afrikai konyha, vagy étterem, ahol húsok (steak, csirke, bárány), sőt halak mellé ne kínálna párolt, vagy grillezett sütőtökből készült pürét, a preferált köreten kívül.
A sütőtök püré általában tejszínes spenóttal érkezik együtt és valóban jól illik a húsokhoz és halakhoz.
A butternut nem annyira édes, mint az otthoni sonkatök, de amúgy megtévesztésig hasonló hozzá.
Az említett köreten kívül az én kedvencem ez a krémleves, ami alapjában véve a répától és töktől édeskés, a friss gyömbértől viszont enyhén csípős, fűszeres. A tejföl kellemesen harmonizál az ízekkel és most először tépkedtem a leves tetejére pár szál rukkola saláta levelet, ami a csípős borsos ízével jól illett a fűszerekhez és az édes jelleghez.
Az előző bejegyzésben közzétett chiabattával fogyasztva ez egy remek fogás!


Sütőtök krémleves, ahogy én készítem:

Hozzávalók:

-          1 nagy fej vöröshagyma
-          3 gerezd fokhagyma
-          1 evőkanálnyi reszelt gyömbér
-          ½ kg sütőtök (hámozva, kockára vágva)
-          2 db krumpli
-          1 kisebb répa (ha nagyon édes a tök húsa, akkor elhagyható)
-          4 dl víz
-          ½ narancs leve
-          1 csapott teáskanál só
-          ½ teáskanál őrölt szerecsendió
-          őrölt bors, ízlés szerint
-          1 kis doboz 20 %-os tejföl
-          friss koriander, vagy petrezselyem zöld
-          rukkola saláta (opcionális)

  1. A hagymát kevés olajon megpirítjuk, majd rádobjuk a fokhagymát és gyömbért és 1 percig tovább pirítjuk.
  2. Hozzákeverjük a felkockázott zöldségeket, ráöntjük a narancslevet és vizet, majd fűszerezzük.
  3. Félig lefedve közepes lángon puhára pároljuk, ha elfőne a víz, pótoljuk.
  4. Botmixerrel pürésítjük, tejföllel, tépkedett rukkola levelekkel, koriander, vagy petrezselyem zölddel tálaljuk.



2012. március 13.

Cape Argus Cycle Tour


Minden év március második vasárnapján rendezik meg Fokvárosban a világ legnagyobb amatőr bicikli versenyét. A rendezvény a Cape Argus Pick n Pay Cycle Tour névre hallgat a szponzoroknak köszönhetően. (Cape Argus egy napilap neve, Pick n Pay pedig egy szupermarket hálózaté).
A 110 km hosszú táv a belvárosból indul és a Fok-félsziget körül vezet. Egyes részek, mint például a lélegzet elállítóan szép Chapman’s Peak Drive, vagy a Boy’s Drive erőt próbáló, meredek szakaszok.




A versenyen rengeteg a résztvevő, a mostanin is megközelítette a 35.000 főt. A dél-afrikaiak számára ez egy olyan esemény, vagy megmérettetés, mint mondjuk nálunk a Kékszalag vitorlás verseny, vagy a muzulmánok zarándoklata Mekkába. Egész egyszerűen legalább egyszer az életben részt kell venni rajta!
Nem elhanyagolható a nemzetközi részvétel aránya sem, sőt ismert profik is megtisztelik olykor a versenyt részvételükkel, mint például tavaly Lance Armstrong.
A race rendkívül jól szervezett, nincsenek fennakadások útközben és várakozások sincsenek a startvonal előtt. Pedig ennyi embert, főleg amatőrt irányítani igényel némi felkészülést. A startvonal elé a biciklistákat korcsoport, nem, nemzetiség és korábbi eredmények alapján állítják fel. Az időt egy chip segítségével tudják mérni.
Az egyedüli rizikó tényező az időjárás, legfőképpen a szél. Fokvárosban márciusban is gyakori az erős dél-keleti szél, ami megnehezítheti, sőt veszélyeztetheti a túrát. A 2009-es év emlékezetes marad, a 120 km/órás lökések majdhogynem lesöpörték a résztvevőket a szerpentines szakaszokról, sőt az indulásnál is alig tudták tartani az emberek a kerékpárjukat.
Az idei túra ugyan szélmentes volt, de ezúttal a 30 fokos hőség is nagy kihívásnak bizonyult.



Chapman's Peak Drive, szemben Hout Bay öböl


2012. március 3.

Indiai mangós csirke curry


A következő recept ugyan nem kimondottan dél-afrikai, de mégis innen való, minthogy az országban nagy az indiai populáció, ami nagy hatással van a dél-afrikai konyhára is.
Az indiai ízekkel és fűszerekkel isten igazából itt ismerkedtem meg először. A fűszerek beszerzése Fokvárosban nem okoz problémát, a supermarketekben polcok hosszú sora kínálja a legkülönfélébbeket is. Durban városban pedig, ahol még inkább számottevő az indiai lakosság aránya, szinte megszédül az ember az indiai fűszer piacokon a látványtól és illattól egyaránt.
Ez a recept volt az legelső indiai kísérletezésem, ami nagyon is bevált és mivel itt éppen javában mangó szezon dúl, ma estére ismét elkészítettem. Mangó hiányában savanykás almával is készülhet, úgy is finom, de nem annyira különleges!



Hozzávalók:

-          60 dkg csirkemell filé
-          2 db nagy fej vöröshagyma
-          2 teáskanálnyi reszelt gyömbér
-          2 teáskanálnyi reszelt fokhagyma
-          2 tk. őrölt koriander
-          ½ tk. turmeric (kurkuma)
-          chilli por és friss chilli ízlés szerint
-          1 tk. só
-          2 db paradicsom
-          1 db mangó (1-2 db alma)
-          1-2 dl víz
-          friss koriander zöld



  1. Szeljük fel falatokra a csirkét és keverjük össze a fűszerekkel és a mangó szeletekkel. (Az én mangóm jókora 60 dkg-os volt, csak a felét használtam fel.)
  2. Hevítsünk kevés olajat és dobjuk rá a szeletekre (karikára) vágott hagymát. Pirítsuk míg aranybarna színt nem kap. Ne kevergessük a szokásos őrült módon, csak olykor-olykor és azt is óvatosan, így nem törik meg a hagyma íze és szép színt kap!
  3. Kapcsoljunk kis fokozatra és pirítsuk a gyömbért és fokhagymát a hagymán kb. 1 percig.
  4. Kapcsoljunk ismét nagyobb fokozatra és most pirítsuk pár percig a csirkét is a hagymán. A hús így kap egy kis színt, a pirult fűszerek pedig markánsabb ízt adnak az ételnek.
  5. Dobjuk a húsra a hámozott, negyedekre vágott paradicsomot, majd öntsük fel a vízzel. A vizet óvatosan adagoljuk, könnyen túl hígra sikeredhet a curry, hiszen a paradicsom és mangó/alma is levet eresztenek! Hogy mennyire legyen sűrű ez a curry, ízlés kérdése. Én a pörköltnél kicsit hígabban szeretem.
  6. Közepes fokozaton, fedő nélkül rotyogtassuk, míg a csirke meg nem puhul és a felesleges folyadék el nem párolódik (kb. 20 perc).
  7. Friss korianderrel szórjuk meg a tetejét és párolt rizzsel (basmatival az igazi) tálaljuk!
Ha már a mangónál tartunk, nemrég elkészítettem Select food mangó tortáját, ami nagyon finom és csak ajánlani tudom. Ha valakinek még van jó mangós receptje, ossza meg velem, szívesen venném!