Chris Bertish – I’MPOSSIBLE

 

Forrás: https://www.facebook.com/OfficialChrisBertish/?fref=ts

El tudjátok képzelni a karácsonyt egy SUP-on evezve a nyílt óceánon? 120 nap alatt átevezni az Atlanti-óceánt szólóban egy speciális stand up paddle deszkán? Chris Bertish számára semmi sem lehetetlen...

Ez a dél-afrikai srác mindig is a határait feszegette, most elsőként, teljen egyedül, külső segítség nélkül megkísérli az átkelést az Atlanti-óceánon egy  20 láb (hat méter) hosszú stand up paddle-ön. Vízre 2016. december 7-én szállt Marokkó partjainál.

Chris Bertish eddig számos kiemelkedő és elképesztő eredményt ért el és adott tanuságot bátorságáról,kitartásáról többek között,  mint hullámszörfös ( például 2010-ben megnyerte a híres Marevick hullámszörf versenyt) és mint SUP-os egyaránt (erről itt olvashatsz). Tapasztalatairól rendszeresen tart inspiráló előadásokat és Stoked! címmel  könyvet is írt.

A mostani állószörfös evezés olyannyira egyedi, hatalmas bravúr, hogy sokan talán úgy gondoljátok, hogy ez egy lehetetlen, irreális vállalkozás. Chris számára azonban a lehetetlen nem létező fogalom, így most kíváncsian kísérjük figyelemmel újabb, nem mindennapi, életre szóló kalandját.

Az elmúlt öt év minden ráérő idejét az út részleteinek tervezésével töltötte. Egy elkötelezett, segítő csapat és számos szponzor áll mögötte és támogatja a vállalkozása megvalósításában. Amellett, hogy magának (és nekünk) újra be szeretné bizonyítani,  hogy semmi sem lehetetlen az életben és közben meg kívánja valósítani önmagát, jótékonysági céljai is vannak küldetésének:  A támogatóktól kapott összegből legalább öt iskolát szeretnének építeni , valamint gyerekek ezreinek oktatását, étkeztetését és orvosi ellátását kívánják segíteni (Dél-)Afrika szegényebb régióiban.

A négy hónaposra tevezett út távja közel 7500 km, a cél Marokkóból indulva a Kanári-szigeteket  és a karibi térséget érintve Floridába eljutni. Egy átlagos nap nagyjából 48 km evezéssel telik, ami embert próbáló feladat még egy profi atlétának is. Gondoljunk bele, hogy ki vagyunk téve erős napsugárzásnak, kiszámíthatatlan áramlatoknak, az árapálynak, nem várt akadályoknak és minden egyes csapással meg kell harcolnunk a végtelen óceánnal az előbbre jutásért és mindvégig csak magunkra számíthatunk.

Chris leginkább az esti időszakot tölti evezéssel, amikor már nem süt a nap. A folyamatos hidratálásra különösen figyel, emellett protein és energiaitalokat, fagyasztva szárított (freeze-dried) ételeket, illetve biltongot (dél-afrikai specialitás, sós szárított hús – a szerk.) fogyaszt a verejtékezés által elveszített elektrolitok pótlására.

Chris stand up paddle deszkája nem egy hagyományos felszerelés, hanem egy egyedi, speciális kabinnal is rendelkező jármű, amit erre az útra terveztek és készítettek el. A SUP minimális kényelmet nyújt csak (a kabinban ha nem alszik épphogy  csak fel lehet ülni), WC sincsen, viszont helyet kapott benne az alap felszerelések között egy gitár és a biztonság kedvéért négy darab evező is.
A hajó számos elektronikával rendelkezik (műholdas időjárás előrejelző berendezés, telefon, rövidhullámú rádió, GPS, útvonal követő rendszer, autopilóta, napelem, víztározó). A tervezésekor a legfontosabbnak a hajó biztonságát tartották: úgy készítették, ha felborul, víz alá merül, elegendő felhajtó erővel bírjon és önmagától visszaálljon. Ha netán vihar törne ki, a kabinban meghúzódva, úszóhorgonyokkal stabilizálható a hajó.

A Kanári-szigetek térségét elérve Chris máris megdönt egy újabb rekordot, mégpedig az eddigi leghosszabb nyíltvizi SUP evezését. (Eddig Bart de Zwart tartotta a rekordot 2011-ben a hawaii Big Islandról Kauai szigetére evezve, nagyjából 400 km-t, öt nap alatt megtéve.)

Merítsetek ti is erőt ebből a küldetésből és ne felejtsétek, hogy semmi sem lehetetlen!
Hősünk nem leküzdhetetlen, hanem kis célokat állít maga elé: egyszerre csak egy csapást.
Csak így tovább Chris, mi szurkolunk neked!

A fenti írás 2016. decemberében készült, nem sokkal Chris vízre szállása után. Chris Bertish végül 93 napi evezést követően sikeresen teljesítette küldetését!

Voltam egy farmon Afrikában

Mintha csak a Távol Afrikától filmbe csöppentem volna. Ki ismeri a Volt egy farmom Afrikában történetet? Itt azonban nem kávé, hanem rooibos tea ültetvényen jártunk...

A helyet Gifbergnek hívják, ami afrikaans nyelven annyit jelent, hogy „mérgezett hegy”. Nevét a területén őshonos gifboom nevű fynbos családba tartozó örökzöld cserjéről, illetve fáról kapta, ami lefordítva  „mérgezett fát” jelent. Termése erősen toxikus, hajdanán a bushmanok készítettek mérgezett nyilakat belőle, valamint a helyi farmerek használták fel a hiénák ellen.

Hogy kerültünk oda? Pár évvel ezelőtt egy dél-afrikai barátunk megvette ezt a farmot a Nyugati-Fokföld északi határán, Vanrhynsdorptól délre, gyerekkori álmát valósítva meg - ő maga ugyanis egy farmon nőtt fel. Régóta készültünk ide, legtöbbször az időjárás hiúsította meg az utazást: a nyári időszakban gyakran a 40-45 fokot is eléri a hőmérséklet, ami nem éppen fehér embernek való... Márciusra azonban csitult a hőség, az esték kellemesen lehűltek, ezúttal ideális időt fogtunk ki.

Kirándulásunkat az tette igazán érdekessé, hogy Fokvárostól Vredendalig úgy repültünk egy kis, hatüléses géppel. (Barátunk másik hobbija a repülés). Innen a helyi farmer hozott el minket és autóztunk még egy jó órát, részben terepen.

A birtok nagyjából 14 km hosszú és 4 km széles, felfedezésére csupán a délután és a másnap delelőtt állt rendelkezésünkre. Terepjáróval jártuk be a vidéket, amit egy folyó szel át. Az elmúlt időszakban az egész régióban nagy aszály uralkodott, így a folyó elapadt, a medrében sétáltunk. Látványos sziklaformációkkal (homokkő) találkoztunk, amit a víz mosott ki, illetve a szél koptatott le. A sziklák vöröses színűek. A sztyeppét olykor rooibos ültetvények tarkították, homokos parcellákon. A rooibos kimondottan igénytelen növény, a homokba ültetik, öntözni nem kell, nyár végén lehet leszüretelni, csak azt nem értem, hogy a világnak miért csak ezen a vidékén terem. A tea cserjéket ottjártunk előtt pár nappal vágták vissza, amelyek nagyjából akkorára nőnek, mint nálunk a levendula bokrok. Korábban a teát a farmon dolgozták fel, ez úgy történt, hogy kiterítették, felaprították, géppel összezúzták, amit többszörös öntözés-szárítás követett. A vörös színét csak ez után kapta. A feldolgozó részleget mára megszüntették, a rooibost elszállítják és készítésével máshol foglalkoznak.
A rooibosról egyszer már írtam ezen a blogon itt.

 

A farmon narancs és citrom ültetvényeket is láttunk, de próbálkoznak több-kevesebb sikerrel mangóval, olivával, avokádóval is. A helyi páviánok (baboon) és tarajos sülök azonban gyakran megdézsmálják  a termést. Ez utóbbiak elhullatott szúrós tüskéi árulkodnak a jelenlétükről az ültetvények környékén. Legnagyobb örömömre én ebből párat begyűjtöttem.:-)
Másik kevésbé kedvelt lakói a vidéknek a számos kígyó. Legveszélyesebb közülük a cape kobra, puff adder (pufogó vipera), boomslang, ez utóbbi fán élő kígyót jelent. A farm épülete előtti fán is él állítólag egy boomslang, többször elő is merészkedett már, szerencsére mi nem futottunk vele össze...
Egyedül egy vadmacska szerű állatot láttunk menet közben, de itt él egy leopárd család is, az ő lábnyomaikat a homokban meg is találtuk.

Éjszakára megkaptuk a fixen felállított tábori sátrak egyikét, minden kényelemmel felszerelve: franciágy, világítás. Hívatlan látogatónk nem volt éjjel, csak a síri csend vett minket körül.
A farmon víz és villany van, telefon, internet nincs. Éppen annyira szakadunk el a megszokottól, hogy tökéletesen ki lehessen kapcsolódni az alapvető komfort hiánya nélkül.

Azt ugyan nem tudom, ha netán az autó valahol útközben defektet kapna, hogy lehetne segítséget kérni, mert ebben a két napban, míg ott voltunk, egy teremtett lélek nem jött velünk szembe útközben. Egyedül a helyi farmerrel találkoztunk (talán ő lehetne a megmentő, akkor viszont felmerül a kérdés, hogy őt ki segíti ki, ha mi nem vagyunk ott), aki elhozott minket a reptérről. Ő a szállásunk szomszédságában lakik a feleségével. A feladata a farm felügyelete és fenntartása, rajta kívül egy másik farmer az, aki a rooibos gazdálkodással foglalkozik.

Szóval gyönyörű a táj, van itt hegy, völgy, folyó, vízesés, csodaszép kilátás, rooibos, mindenféle állat, de amitől igazán tátva maradt a szám, azok a sziklarajzok voltak. Ha nem látom, tán el sem hiszem. Bushmanok sziklára festett művei ezek. Koruk 1000-2000 év közöttire tehető. Jól felismerhetők az ábrákon kézlenyomat, emberi és állati alakok.

Ha egyszer még lesz rá lehetőségünk, novemberben, amikor a folyó megtelik, a farm kizöldül és virágba borul, még visszatérünk. 

Bálnákról

Bálnalesre a világ egyik legjobb helye Dél-Afrika.
Számos faj megtalálható a térségben, a legismertebbek közülük a Southern Right Whale (déli simabálna), a Humpbackwhale (hosszúszárnyú bálna) és a Bryde’s Whale (trópusi bálna).
Mindegyik faj évente vándorol a sarkvidéki területekről Dél-Afrika melegebb vízeire. Errefelé jellemzően június és november között számíthatunk a tömeges megjelenésükre. Ebben az időszakban egész közel jönnek a parthoz és meglehetősen aktívak. Hihetetlen látvány, ahogy a több tonna súlyú testükkel kilövik magukat a vízből.
Az egyik leghíresebb bálnanéző hely Hermanus, egész turizmus épült ki a bálnalesre, erről már korábban írtam is itt egy bejegyzést.
Nem ritka azonban, hogy a False Bay-től távolabb eső helyeken, valamint  „szezonon kívül” is láthatunk egy-egy bálnát. Gyakran stand up paddle evezés közben szúrtunk ki mi is egy-egy példányt a Blouberg strandon, vagy Melkbosban. Ha időznek egy kicsit a partközelben, akkor meg is szoktuk óvatosan közelíteni őket: óriási élmény!

Sajnos a napokban egy déli simabálna tetemét sodorta a hullám a partra Melkbos közelében, Holbaai strandján. Feltételezések szerint egy hajó propellere okozott végzetes sebet rajta. Több mint egy napig tartott a 12 méter hosszú, kb. 15-20 tonna súlyú test elszállítása, amire azért volt sűrgősen szükség, hogy ne vonzza a térségbe a cápákat. A tetemet egy hulladéklerakónál temették el. December óta ez az ötödik kimúlt bálna a Nyugati-Fokföldön. 

Dél-afrikai Kitesurf Guinness Világrekord 2016

A hétvégén kite ernyők százai takarták el a napot a Tábla-hegy előtt.
Több ezer érdeklődő gyűlt össze a hétvégén Dolphin és Doodles beach között Table View városnegyedben, hogy részese legyen a rekord kísérletnek.
Több száz kiteszörfös kísérelt meg egy időben vízre szállni a Virgin Kitesurfing Armada 2016-os dél-afrikai eseményén. A széljárás kedvezett a résztvevőknek, a nézelődőknek a látvány a Tábla-heggyel a háttérben pedig örökre emlékezetes marad.
Az esemény pénteken kezdődött, az eddig tartott rekordot (2015-ben Spanyolországban 353 kite-ossal érték el) végül szombat délután 3 óra 30 perckor döntötték meg. Ekkor 415 kite-os szörfözött egyszerre a vízen, mintegy 1,6 kilométer hosszúságú partszakaszon.
A fokvárosi rendezvényt másfél év szervező munkát követően sikerült megtartani.
Számos külföldről érkező szörfös is résztvett az eseményen, többen közülük eredetileg az elkövetkezendő napokban megrendezésre kerülő, híres kite szörfös - Redbull King of the Air – versenyre érkeztek. (Erről itt írtam).
A Virgin Kitesurfing Armada rendezvény sorozat Nagy-Britanniából származik, Richard Branson kezdeményezésével. A Guinness Világrekord megdöntésén túl, jótékony adomány gyűjtés is a cél. A mostani rendezvény bevételét helyi szervezetek kapják, amiből rászoruló fokvárosi gyerekek oktatását és sportolási lehetőségeit támogatják.

Abdullah Ibrahim, az élő jazz legenda

„Bach? Beethoven? Nekünk jobb van: Ibrahim!”

Nelson Mandela egykor tett bátor kijelentésével nincsen egyedül.

A dél-afrikai jazz királya  81 évvel ezelőtt született Fokváros egyik fekete gettójában. 7 éves kora óta zongorázik, 15 évesen már hivatásos zenész. Dollar Brand néven lett ismert.

Több hangszeren is játszik, de elsősorban zongoristaként és zeneszerzőként tartják számon. Nagy hatással volt rá a fokvárosi kultúra, amit aztán ötvözött az amerikai jazz-zel, a fokföldi maláj elemekkel és a klasszikus jegyekkel. Egyedi stílusát a világi és egyházi, hagyományos és modern utánozatatlan keveréke adja.

A 60-as években Nelson Mandela bebörtönzésével egy időben sok más zenésszel együtt száműzetésbe kényszerült. A Zürichben eltöltött évek hozták meg neki a világsikert (Duke Ellington presents the Dollar Brand Trio). Ezek után még New Yorkban is élt, 1973-ban rövid időre hazatért.

A Mannenberg nevű szerzeménye (1974-ben adták ki) az apartheid rezsim alatt a fekete lakosság himnuszává vált.

1976-ban szervezett egy illegális ANC segélykoncertet, majd újból New Yorkban telepedett le. Véglegesen csak 1990-ben tért haza, Mandela hívására. Ekkora már bejárta a fél világot koncertjeivel. A mai napig Dél-Afrika és New York között ingázik, korát meghazudtolva rendkívül aktív, gondoskodik az utánpótlásról és fáradhatatlanul zenél.

Évente koncertezik sok más világvároson kívül szülővárosában, Fokvárosban is, ha tudjuk, nem mulasztjuk el a találkozást vele. Hallottuk már többször a Cape Town International Convention Centre előadótermében, 2013-ban az amerikai zenekarával – Ekaya (jelentése: szülőföld, szülőváros) a Baxter Színház színpadján.

A mostani, legutóbbi szóló produkcióját a kék ég és öreg tölgyfák alatt, a hangulatos Wynberg parkjában láthattuk.

Reméljük még sokáig zenél nekünk.